15 éve ezen a napon egy kollégám feldúltan kopogtatott az irodámban és arról beszélt, hogy “terroristák megtámadták New Yorkot”… Nem akartam elhinni, de az előtérben lévő Tv-ben láthattam az ikertornyok ledőlését… Elcsépelt frázis, hogy “földbe gyökerezett a lábam”, meg hogy “hidegség kúszott a tagjaimba”, de mindez ott, abban a pillanatban megtörtént velem. Tudtam – ez is unalomig ismert – hogy minden megváltozott akkor… És változik ma is. A világ nem lett biztonságosabb. Sőt! Az idősebbek megmosolyognak tudom, de így visszaemlékezve a 2001. szeptember 11.-e előtti évek ártatlanabbnak vagy inkább nyerhetőbbnek tűntek a maiaknál. Akkor is voltak borzalmak, azonban hihetőbbnek tűnt, hogy a válságok legyőzhetők…Legalábbis nekem. Láttam ledőlni a “vasfüggönyt”, fellépni a közösségeket ostoba diktátorok, Milosevicek, Ceauseskuk ellen és bíztam, hogy tudunk tanulni a hibáinkból… Nos ez a hitem, továbbra sem múlt el, de viharvertebb lett mostanra… 🙂 A negatív dolgok ellenére bízom, hogy rendeződnek a viszonyok és nyugodtabb kor jön valamikor / ismét lehet vigyorogni/… 🙂 Hiába lettem 47 éves a világlátásom és ez a “mindig bízó” hozzáállásom semmit nem változott…
